Ian Tregillis: Géplélek

Ritkán állok neki olyan könyvet olvasni, amivel kapcsolatban nem rendelkezem semmiféle “kapaszkodóval” (még a legelvontabb darabról is megtudok egy két érdekességet, mielőtt nekikezdenék), a Géplélekkel viszont teljesen idegen volt a kapcsolatom. Fogalmam sem volt, mire számíthatok, de a fülszövegből kiindulva valamilyen steampunk ponyvát gyanítottam.

Ehelyett kaptam egy izgalmas és merész víziót egy tökéletesen megálmodott világról, ami tényleg közel áll a letehetetlen olvasmány kategóriájához (tudni kell, hogy valahogy nekem minden könyvet sikerül előbb vagy utóbb, de inkább előbb letennem). Magáról a világról és a történetről lejjebb írok; egyenlőre következzen a spoiler-mentes vélemény:

A Fogaskerék-háború trilógia első kötetének legnagyobb érdeme, hogy abszolút híján van a sallangoknak. Ahogy haladunk oldalról oldalra, úgy tűnik, csak a cselekmény leglényegesebb mozzanataival találkozunk, noha ez nem jár azzal az érzettel, hogy lemaradunk valamilyen lényeges információról. Nem tudom, hogy ez a szerkesztői munka érdeme, vagy magáé az íróé, de gratulálok!
Műfaját tekintve a Géplélek című regényt könnyű behatárolni, és egyben nehéz is, mivel egyrészt valahogy méltatlannak tűnik, hogy olvasás közben holmi zsáner-nevekkel dobálózzon az olvasó. Másrészt a műfaj bizonyos – konjunktívnek tekinthető – elemeit hajlamos nem kimeríteni. Ilyen ellentmondásos például az a tény, hogy a bemutatott világban szinte minden jel arra mutat, hogy egy steampunk világba csöppentünk, a gőzüzemű gépeknek viszont nyomát sem látjuk. A történet hangulata, a karakterek jellegzetességei és a cselekmény menete a grimdark stílus merészségével kokettál, mégis némely vonásában közelebb áll a valósághoz, mint a fikcióhoz (Treggilis pl. egy kéretlen agyműtét élményét egészen érzékletesen írja le), míg más oldaláról meg épp fordítva van (pl. a gépszolgák valahogy túlságosan meseszerű elemek egy ilyen valósághű világban).

Spoileres rész következik!

A Géplélek egy olyan alternatív 20-as években játszódik, ahol a történelem minden aspektusát befolyásolta a mechanikus automatonok, azaz a gépszolgák jelenléte és elterjedése. Mivel a holland Christiaan Huygens állt elő kétszáz évvel a cselekmény előtt a találmányával, a Holland Birodalom – ennek a felfoghatatlan technikai fölénynek köszönhetően – úgy vette át a valós történelem összes nagyhatalmának helyét, ahogy Huygens tölti be Sir Isaac Newton szerepét. Emiatt sok az éles, mégis megmosolyogtató különbség a valódi és az alternatív történelem között:

• New York az eredeti nevén, tehát Új-Amszterdamként ismert,
• az empirikus alkímia virágkorát éli,
• az olyan vívmányok, mint a személygépkocsi, vagy a modern ostromgépek (pl. tankok), vagy a gőzmeghajtású járművek feltalálása elmaradt, köszönhetően az óraműként “kattogó” automatonoknak.

Az író, Ian Treggilis világában ugyanis mindent ezek a gépszolgák működtetnek: a riksákat ők húzzák Hága utcáin, a csatahajók evezői mögött is ők ülnek, sőt, még a Leviatánt idéző léghajó is tulajdonképpen egy gépszolga.
Ebben a világban a két szemben álló fél a Holland Birodalom és a Francia Királyság. Utóbbi egészen a kanadai tartományokig volt kénytelen visszahúzódni a holland terjeszkedéssel szemben, az ostrom pedig csak nem rég ért véget Montreal (azaz Mount Royal) falai alatt, köszönhetően a franciák vegyületeinek, melyek képesek voltak megállítani a gépek seregeit. Mondhatjuk tehát, hogy a Nagy Háború (avagy az I. Világháború) végül is ezen két szereplő között zajlott le, a kontradikció meg inkább vallási szempontok mentén alakult ki, ugyanis a holland protestantizmus és a francia katholicizmus (fordítói döntés a “th” alkalmazása a “t” helyett) ellentéte gyakran előjön a Géplélek oldalain.

Spoileres rész vége.

A Géplélek nem csak egy jól sikerült kísérlet egy hátborzongatóan eredeti, alternatív történelmi regényciklus megalkotására, hanem egy társadalmi esszé is a szolgaság intézményéről, sőt, lélektani drámaként is megállja a helyét. A történet szereplői között megtalálható (a teljesség igénye nélkül) Jax, az öntudatára ébredt gépszolga, aki korábban a beléprogramozott feladatainak hierarchiája okozta szenvedésben élt, és úgy kellett kimatekoznia, hogy adott pillanatban a család öntörvényű csitrijének a kívánságait teljesítse, a családfő (azaz bérlője) utasításai szerint járjon el, vagy éppen olyan “missio” szerint cselekedjen, mely automatikusan veszi át a legmagasabb pozíciót a körülményektől függően. A fő kérdés is ebből a dilemmából származik:

“Tárgy-e még a gép, ha érez és gondolkodik, ugyanakkor óramű működteti?”

Összegyűjtöttem a Géplélek bocsánatos bűneit is, csak hogy ne kizárólag jót írjak róla:

• Zavaróan kihagy a világ egyéb dolgaiból. Engem érdekelt volna, mi történik a bolygó többi részén; hogy jártak a valódi nagyhatalmak (pl. Nagy Britannia) és azok gyarmatai, de az író nem igazán enged minket ezekbe betekinteni.
• Kicsit elképzelhetetlen találtam, hogy a 20. század elején még mindig a 18. században feltalált és legyártott, értelemmel felruházott gépeket használják az emberek, és még fogják is használni sokáig, legalábbis az olvasottak szerint. Semmilyen technológiát nem ismerek, ami kétszáz évvel a megalkotása után is kifogástalanul használható, ráadásul korszerű.
• Nem felróható a műnek, de az interneten – a borítón kívül – szinte semmilyen grafikai munka nem található róla, noha nincs bajom azzal, hogy elképzeljek olyasmit, amit olvasok, de engem érdekelt volna, egy szabadúszó grafikus hogyan álmodja meg mondjuk a gépszolgákat. Nyilván nagyon új keletű a trilógia, ezért nem alakulhatott még ki az online háttéranyag.