Máig tartom, hogy a low fantasy legkiemelkedőbb darabja, a Trónok harca egy olyan vérfrissítést vitt a fantasy műfajába, ami keveseknek sikerült: George R.R. Martin elérte, hogy a Tolkien-féle szépség, ami a tündékben testesül meg, illetve a rondaság, amit minden mordori származék képvisel, teljes fordulatot vegyen.
A tűz és jég dala című sorozatban lehet gonosz az is, aki szép (Cersei), ugyanakkor lehet jó az is, aki csúnya (Tyrion).
A pár főből álló, heterogén task-force-t, azaz a gyűrű szövetségét felváltották a homogén bandériumok, mint a Starkok, Lannisterek vagy akár a Boltonok. Az epikus hősök helyett sokakat jobban kezdtek érdekelni az olyan uralkodók, akik tulajdonképpen méltatlanok, vagy éppen alkalmatlanok a trónra.
Ahogy Tolkien hagyatékának legékesebb kincse, az általa kifejlesztett tünde nyelv a rajongótábor egyik kedvenc területe, úgy válik érdekessé Martin munkásságában a westerosi házak, a nemesi családok háza népe, illetve a hozzájuk tartozó lobogók… tehát azok, amik izgalmassá teszik a low fantasyt.

Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de én imádtam visszalapozgatni a névmutatóhoz, hogy megértsem, ki kivel van rokonságban, ki kinek az alattvalója, és hasonlók.

Nem állítom, hogy egyik jobb a másiknál, csak azt, hogy mást képvisel, és mivel a fantasy a 2010-es évekig összeforrt a J.R.R. Tolkien által megteremtett eszköztárral, nem is túlzás azt állítani, hogy a Trónok harca a legjobbkor érkezett.
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy itthon, Magyarországon sokkal jobb helyzetben vannak azok, akik szeretik a low fantasyt, mint a tengerentúlon, pontosabban az Egyesült Államokban. Rengeteg várunk van, amelyek nem is annyira romosok; épp elég maradt meg belőlük ahhoz, hogy vizualizálni tudjuk, hogy nézhetett ki anno egy évszázados vár. Sok várat épp csak egyetlen ütem választ el a teljes rekonstrukciótól, ami nem kis szó!

Sőt, egyes helyeken történelmi fesztiválok várják az érdeklődőket, ahol a hagyományőrző csapatok vívják meg újra és újra az egykori csatákat. Nem beszélve a nagyszerű kiállításokról, a makett-rekonstrukciókról, és a várakat övező túraútvonalakról.

Ebben a cikksorozatban olyan várakat fogok röviden prezentálni, ahova érdemes elmenni, ha kicsit közelebb akarunk kerülni a klasszikus lovagkirályságok világához.
Az első alkalommal mindjárt az eddigi legjobb várélményemről számolnék be.

A Diósgyőri vár

A Bükk ölében álló gótikus várnak sosem volt katonai jelentősége, mivel évszázadokon keresztül a királynők mindenkori jegyajándéka volt; éppen ezért ostromnak sem volt gyakran áldozata. Ennek ellenére ez eddig a legjobban felújított vár, amit láttam. Nagyon ritka élmény, amikor egy ennyire monumentális, 13. századi műemléket úgy láthatunk teljes valójában, hogy az alapjaitól kellett újra felépíteni. A 17. század elejéig tartó bővítési kísérleteket végül is egy ostrom követte, amely után lakhatatlanná vált. Több fala elég romos volt, ahogy a tetőzet is leégett, ezért a környéken élők szép lassan elkezdték elhordani a köveket saját házaik megépítése céljából.

2014-ben kezdték meg a romkonzerválást és a felújítást. Jelenleg olyan élmény várja a látogatókat, amit nehéz szavakba önteni. Két óra is kevés, hogy bejárjuk a várat, megismerjük minden részletét, illetve megéljük mindazt, amit a tematikus termek nyújtanak nekünk. Igazi low fantasy matéria!

Csak néhány különlegesség a várélményből:

A tárlatvezetést másképp tartja meg minden egyes alkalmazott (akik egyébként korabeli öltözékben fogadnak minket), ami azért is jelentős, mert míg a hölgyek inkább a divatra, illetve a királynő és udvarhölgyeik életére koncentrálnak, addig a férfiak a lovagi kor jellegzetességeire fektetik a hangsúlyt.
A fegyverbemutató nagyon érdekes és informatív, már csak azért is, mert sok tévhitről rántja le a leplet (például a vikingek szavas sisakjáról).
Ebben a várban található Európa legnagyobb lovagi terme!
A még feltárásra és rekonstrukcióra váró várárok olyan régészeti leleteket ígér, amelyek várhatóan megdöntik azon történelmi tényt, miszerint a törököktől vettük át a fürdőzés kultúráját.
Leülhetünk arra az eredeti spotra, ahol Beatrix királynő is ücsörgött az udvarhölgyeivel.

Még ezeknél is érdekesebbek az egyes tematikus termek, amelyekbe belépve én arra a megállapításra jutottam

“Na, így kellene kinéznie minden várnak!”

A tematikus termek a low fantasyt idézik, de mernek elrugaszkodni a realitásról.

A boszorkánykonyha névre hallgató, sötét teremben például zöldes fény hullámzik a falakon. Az asztalon lévő digitális felületen pedig bájitalt kotyvaszthatunk, majd a receptet elküldhetjük emailben bárki számára.

A rondella (körtorony) a vár legérdekesebb része. Alsó szintjén egy különleges kiállítást látogathatunk meg a legapróbb régészeti leletekről, míg a felső szint egy félkör alakú falfelületen vetíti ki a vár történetének animált bemutatóját. Erről a rövidfilmről, ahogy az egész várról is elmondható, hogy

nem elég egyszer megnézni!

A kovácsműhelyben még a téli időszakban is kalapálnak valamit, a korabeli fegyverek meg egyértelműen a középkor legérdekesebb darabjai. Némelyiket még ki is lehet próbálni.

Miután fellépcsőztünk az egyik toronyba, Diósgyőrön szétnézve könnyű elképzelni, hogy nézhetett ki annak idején a vár és környéke. Sőt, a törökök 1598-as ostromát is különösebb erőlködés nélkül magunk előtt láthatjuk. Azért szeretek várakat látogatni, mert ehhez hasonló vizualizációs élményben lehet részünk; minél alaposabb rekonstrukcióban részesült az építmény, annál könnyebb ezt az élményt megélni. Diósgyőr vára e tekintetben teljes mértékben megtiszteli a látogatóit.