Gyász

Amikor felébredtem, s megláttam az éjjeli szerkényen a telesírt zsebkendőket, akkor jutott eszembe, mennyire szomorú vagyok. Az éjszaka is álomba sírtam magam, s ahogy reggel tudatosultak bennem a történtek, ismét elfogott a bú. Nem is volt kedvem kikelni az ágyból, viszont ott sem volt jobb, mint máshol.
Kivánszorogtam a fürdőszobába. Megnéztem magam a tükörben. Borzasztóan festettem. Rám fért volna egy fésülködés, egy borotválkozás, de úgy voltam vele, minek? Kinek? Az a valaki nincs többé, akiért érdemes volt mindezt megtenni. 
Saját tükörképem láttán sírni támadt kedvem. Engedtem az érzésnek. Nem volt már a közelemben senki, aki előtt szégyellnem kellett volna a könnyeimet. Nem voltak barátaim, akiknek a vállán kisírhattam volna magam. Az évek során hagytam elmenni mindenkit, csak hogy vele lehessek. Csakis Ő vele… de már ő sincs. Egyedül maradtam.
Napok óta nem ettem, viszont éhséget sem éreztem. Talán mégis csak harapni kéne valamit – gondoltam. Elgyengült, fáradt testel kimentem a konyhába, ahol csak penészes vagy száraz ételek vártak rám.
– Akkor ma sem eszek! – hüppögtem. – Amúgy meg kit érdekel?
Értelmetlennek találtam mindent. Visszakívánkoztam az ágyba. Engedtem a kísértésnek.
Beleheveredtem a széttúrt paplanba, arcomat a párnába temettem és megint elfogott a szomorúság. Bőgtem, mint egy gyermek. A huzat egykettőre nedves lett a könnyeimtől.
– Ez nem lehet! Miért?! Miért vetted el tőlem?! – kérdeztem a fölöttem álló hatalmat, aki ezúttal sem válaszolt.
Meg akartam halni. Elképzeltem, ahogy rám törik majd az ajtót, s nem találnak mást, csak a szerencsétlen, magányos holttestemet. Akkor aztán fognak sajnálni!
Látnom kellett még egyszer a levelet. Tudtam, egyszer össze kell szednem magam, de előtte meg akartam nézni azt, mely véget vetett a boldogságomnak.
Kihúztam a fiókot. Ott rejlett a mélyén a rongyosra gyűrt papír… az ő illatával. Kihajtogattam, aztán hangosan felolvastam.
– Vége! Már egy ideje nem érzem ugyanazt, mint régen. Elmúlt a szikra! Kívánom, hogy találd meg a neked valót, mert te egy rendes fiú vagy. Jobbat érdemelsz… Puszil, Szilvi.