Valami Követ

Bár nem tartom tiszteletben a külföldi ünnepeket, jellemzően elég hangulatosan töltöm a Halloweent. Félreértés ne essék! Nem farigcsálok töklámpást, nem megyek beöltözős buliba, és nem kunyerálok édességet (remélem, ez utóbbit még nem kezdték el a magyarok). Ezt a napot én egy horrorfilmmel áldom meg.
A tavalyi választásom nem volt a legjobb. Stan Winston Pumpkinhead: A bosszú démona c. filmjét néztem, amiben Lance Henriksen lapátfog-protézist visel, ám a közepes minőséget kompenzálta, hogy előtte-utána az ALIEN: Isolation c. pc-játékkal játszottam.

Az idei választás az It follows-ra esett. Csak annyit tudtam róla, hogy Tarantino “jóváhagyta”, és ez elegendő volt, hogy rászánjam azt a bizonyos estét.


A film irtózatosan jó!!!


Lehet, sokaknak nem üti meg az ingerküszöbét, de rólam tudni kell, nagyon kevés horrorra mondom azt, hogy megérte megnézni. Ezt megérte, mert kitűnően megcsinálták.
Pár sorban muszáj összegeznem az alapkoncepciót, szóval aki szeretne meglepődni, az ne olvassa tovább:
Jay, a tinilány lefekszik egy idősebb fiúval, aki utána tájékoztatja, hogy átadta neki az “átkot” (a filmben ugyan nem így nevesítik), és innentől követni fogja valami, de szerencsére csak sétálva. Ha megérinti, meghal, ez pedig addig fogja őt terhelni, amíg tovább nem adja másnak, tehát le nem fekszik valakivel. Ha nem sikerül, és a valami megöli, az átok visszalép egyet, ezért kvázi az “átadónak” is érdeke…

Úgy érzem, mindez klisésnek mondható, de a film nem rontja el. A megvalósításból, az ábrázolásmódból kiderül, hogy ragaszkodik az eredetiséghez (pont, mint az Insidious), és a rendező vállaltan elhagyta a konvenciókat. A nyitó, kertvárosi jelenet például egyetlen beállításból van felvéve, és miközben a szereplő (aki ráadásul ok nélkül magassarkút hord) körbe futja a szomszédságot, a kamera vele forog, és ezúttal nem baj, hogy a reaction-shotok nem kapnak akkora szerepet.
Ugyanilyen a nappal játszódó, tengerparti jelenet is, ami szintúgy félelmet kelt.
A koncepciót érezhetően több elemből gyúrták össze. Felhasználták hozzá:
  • A szexuális úton terjedő betegségeket, amelyeknek egyértelműen elrettentő példája a film;
  • A véget nem érő rémálmokat, amelyekben esetenként valami követ;
  • A “küldd tovább x embernek, különben…” típusú, gyermekhiedelmekből táplálkozó játékokat/spam-eket;
  • A bolygó zsidó mítoszát;
  • A fogócska izgalmát.
A menyasszonyom, Zsófi észrevétele nyomán a sztori tökéletes analógia a nemi betegségekre, hiszen egy ilyen kór könnyen elkapható, ennél fogva könnyen tovább is adható, ha az ember nem vigyáz. Hiába gyógyulsz ki belőle, bármikor visszajöhet, és mindig viselni fogod a nyomát. 
A hullámvasút-élmény külön bekezdést érdemel, mert habár megőrzi azt a feszültségkeltő és feloldó módszert, amitől egy film a közönség számára fogyaszthatóvá válik, nem annyira éles a különbség két jelenet között, mint mondjuk egy szokványos horrorban. Értem ezalatt, hogy például a finálé szinte illogikus döntés eredményeként születik, és ennél fogva beleolvad az azt megelőző, jóval lassabb tempójú jelenetbe. A jump scare is abszolút hiányzik, ami megint csak jó pont.
Azért tisztelem annyira az alkotókat, mert a horror-zsánerben nincs értékesebb, mint a sablon elutasítása (bővebben a Horror kritikája c. írásomban ITT). Ők ezt meg merték kockáztatni, és az eredmény marha jó! Nem gondoltam volna, hogy valaha félni fogok egy sétáló embertől, de a film elérte, hogy egész éjszaka a rémálmaimmal küszködtem (meglepő, hogy Zsófival ugyanazt álmodtuk).