Az Arc 1.0

– Először is köszönöm, hogy időt szánt rám. Higgye el, nem fogja megbánni.
– Bízom benne. Megtudhatom, mennyi idő lesz ez az egész? Tudja, meetingünk lesz…
– Fél óra, talán egy óra. Gyorsak leszünk. Visszaér a… hehe… meetingre.
– Mi olyan vicces ezen? Talán megnevettetem?
– Jajj, dehogy is, csupán eszembe jutottak az elégedett vásárlóink, akik… hát, hogy is mondjam… nem siettek már annyira a dolgukra, miután elkötelezték magukat a termékünk mellett.
– Zavaros ez nekem. Mire céloz ezzel?
– Uram, megrettentené, ha azt mondanám, fél nap alatt megváltoztathatom az életét? Stresszes munkája van, ne is tagadja. Nem egy cégvezetővel találkoztam már, és mindegyikük tekintetében ugyanazt a keserűséget láttam, ahogy a magáéban is. Szeretné élvezni mindazt, amit csinál, elvégre azért törekedett egész életében. Csak hát ebben az országban…
– Ne is mondja! Ez a rohadt kormány ellehetetleníti a magamfajtákat. Az ipar a felső tízezer kezében van, ők osztják szét a pénzt, én meg törhetem magam akármennyire!
– Így van! Gondolom nem egyszer megkérdezte már magától: „mit kell tennem, hogy én is olyan sokra vigyem, mint ők?” Akik alig tesznek valamit érte.
– Persze, hát… bele kell abba születni. Közel kell lenni a politikához, aztán…
– Mi kijátszottuk a rendszert!
– Valóban?
– Igen. Teszteltük az eljárást, az alanyok sikerrel teljesítettek. Immáron nincs akadály előttük. Szerencsés helyzetben van, uram. Maga a kilencedik vevőnk… persze csak ha úgy dönt, megvásárolja a…
– Várjon! Várjon! Egyelőre még vannak fenntartásaim. Mi az, hogy eljárás, meg alanyok? Nekem a vállalkozó ismerősöm ajánlotta a cégüket, mint az „álmaim megvalósítóját.” Nem akarok semmiféle orvosi dologban benne lenni.
– Ez nem orvosi dolog, higgye el! Hangzatos a szlogenünk, tudom… „álmai megvalósítója”, mégis azt kell mondjam, amit mi kínálunk, több annál. Olyan életminőséget prezentálunk az Ön számára, amilyenről még csak nem is… hehe… álmodott. Amitől valaha is szenvedett, többé nem fog jelentőséggel bírni a szemében. Amire eddig nem figyelt, azt most igazán látni fogja. Látni fog, uram… és hallani. Úgy, ahogy még sehogy.
– Hogy jön ez a sikereimhez? Az álmaimhoz?
– Éppen rá akartam térni. Ebben a minőségben megtanulja másképp szemlélni a világot. Figyeljen arra, amit mondok, mert mostantól száz százalékig pontos, színtiszta tudományt fog hallani.
– Tudja e, hogy mit kell tennie a siker érdekében?
– Hát… gondolom gürizni, hogy…
– Nem!
– Akkor hinni?
– Nem! Nem és nem! Rosszul közelíti meg a kérdést.
– Akkor válaszolja meg maga!
– A válasz az, hogy nem tudja. Én sem, senki sem. De… és most jön a „de”… meg fogja érteni, mit kell tennie, és meg is teszi! Mit szólna hozzá, hogyha garantálnám, az eljárásunk elvezeti Önt a vágyaihoz. Pénz, boldogság, hatalom, bármi… garantáljuk. Ha nem sikerül mindezt egy hónap alatt elérnie, fizetünk magának mondjuk… harmincmilliót… hehe.
– Hogy mit szólnék hozzá? Azt, hogy „hol írom alá?”
– Há! Sor fog kerülni a szerződéskötésre is, higgye el, uram!
– Maguk aztán nagyon biztosak a termékük sikerében.
– Mint mondtam, tesztelt eljárást kínálunk. Nem talál még egy olyan alapos céget, mint a miénk. Sőt, hasonló termékkel sem találkozhat.
– Árulja már el, mit kínálnak, mert arról még nem volt szó.
– Természetesen. Nos, a termék egyedülálló a világon. A neve Arc. Mindjárt hozatok egy mintapéldányt, amit esetleg felpróbálhat.
– Ezek szerint hordani kell, akár egy álarcot?
– Kérem, ne használja rá, hogy „álarc.” Rettentően derogáló, tekintve a funkcióját.
– Nem ismerem még a funkcióját. Eddig csak utalgatott rá.
– Nos, az Arc lényege pontosan abban rejlik, hogy nem álarc. 
– Ezt nem értem.
– Megmagyarázom. Tudja, mi emberek szerepeket játszunk. Máshogy viselkedünk a barátaink előtt, a szüleink előtt, sőt, még az alkalmazottaink előtt is. Van, hogy a kategóriákon belül is számos szerepet alkalmazunk, a tudtunkon kívül persze, mert hát mindez tudat alatt zajlik. De mi van akkor, ha megszabadulunk ezektől a szerepektől?
– Gondolom, önmagunkká válunk.
– Így van!
– De miért hiszik, hogy szerepek nélkül egy ember összeegyeztethető a világgal?
– Mert a világ összeegyeztethető az emberrel… már ha az Arcot viseli. Tudja, mindaz, ami Önt modern értelemben véve személlyé teszi, egy bizonyos forrással rendelkezik. E forrást már évezredek óta elfelejtette a fajunk. Azzal, hogy úgymond társas lénnyé fejlődtünk, leválasztottuk magunkat egy bizonyos folyamatról. E folyamat volt az emberiségnek célként rendelve, nem ahol most tartunk.
– Mélyenszántó gondolatok, de kérem, ilyesmivel ne fárasszon. Erre azért nem számítottam, amikor úgy döntöttem, adok egy esélyt a cégüknek. Mi az, hogy emberiség, meg társas lény?
Maguk szívnak valamit, vagy…
– Kérem, bízzon bennem. Amit mondok, az valóban színtiszta tudomány, de úgy véljük, pusztán számszerűsíthető adatokkal nem tudnánk megértetni a vásárlóval, amit kínálunk.
– Jó, de mit kínálnak? Láthatnám végre, vagy valami?
– Hogyne! Persze… láthatja. Ez itt… az Arc. Mint látja, teljesen hermetikus. A levegő ezen a szűrön keresztül jut el Önhöz. A betétet csak harminc évente kell cserélni. Ennél jobb légtisztító berendezés nem létezik a világon. Száz százalékos hangszigeteléssel rendelkezik, még egy metálkoncert hangfalai mellett sem hallana semmit. Ez a kis lyuk itt az élelem-csatorna, ahogy mi hívjuk. A termékhez jár egy palack, amely feldolgozza az ételt, és tápanyag veszteség nélkül eljuttatja a szervezetébe.
– Várjon! Várjon! Élelem? Miért kellene egy álarcra, vagyis bocsánat… arcra… szóval egy egyszerű ruhadarabra etetőnyílás?
– Mert sosem veszi le…
– Na, jó! Ez egy baromság. Maguk az időmet lopják. Még jó, hogy leveszem! Egy átkozott sapkát is leveszek egyszer…
– Csak éppen az Arcot nem akarja majd levenni. Fél napot adjon az eljárásnak, és megváltozik az élete. Ha megtapasztalja a… ahogy mi nevezzük, ősminőséget, többé nem lesz kíváncsi a világra.
– Elég bizarrnak hangzik. Egy ilyen… Arc a fejemen, amit sosem veszek le…
– Had kérdezzek valamit: a jegygyűrűjét mikor vette le utoljára? És a nyakláncát?
– Na, jó, de ez más! Ha jól látom, ez semmit nem mutat az arcomból. Olyan, mintha egy tükröt tartanék magam előtt.
– Pontosan. Hát nem költői? A környezete végre valóban azt látják, ha a „szemébe” néznek, amit mindig is: önmagukat. Az Ön számára pedig megszűri látottakat. Ez az Arc lényege!
– Még mindig nem értem a mechanizmust.
– Az eljárás az ingerekben rejlik. Amióta élünk, ingereket tapasztalunk. Behatások érnek minket a nap minden pillanatában. Ezek javarésze ártalmatlan. A probléma másokkal van.
– Másokkal? Mármint, hogy a többi emberrel?
– Igen. Nem érzi néha, hogy mindenkit utál? Hogy legszívesebben ártana nekik? A tudomány ezt úgy hívja, mizantrópia, holott van egy szebb szó is rá: emlék. Egy emléktöredék a múltból. Az ősminőségből. Ebben az állapotban nincs szomorúság, stressz, hiány vagy kudarc. Egy csipetnyi mennyország, ha úgy tetszik…
– Na de egy ilyen cuccal a fejemen életképtelenné válok. Nem tudok tárgyalni. Nem tudok irányítani.
– Uram, egy olyan világban élünk, ahol végtelenül ostoba emberek dönthetnek felfoghatatlan vagyontömegek felett. Gondolja át még egyszer. Biztos, hogy nem tudná élni így az életét? Ne gondolja, hogy képtelen lenne egy Arcot viselni, és közben felelős döntéseket hozni… maga, aki egy értelmes, jóakaró, józan gondolkodású férfi.
– Hát végül is igaza van. És ez bizonyított?
– Igen. Nem hiszem, hogy kíváncsi a levezetésére, de bízzon bennünk. Ha megvonja magától az ingereket, megváltozik az élete.
– Maga sikerességről beszélt, meg hogy kijátszhatom a rendszert…
– Igen. Az ősminőségben látni fogja, adott helyzetben mit kell tennie. Ugyanis ha megszabadul az ingerenciától, a múlt és a jövő elveszti jelentőségét. Nem párosul hozzájuk félelem. A pillanatra fog figyelni, s amit olyankor tesz ősi minőségében, azt mi úgy hívjuk: „tökéletes döntés.” Ez az, ami elvezeti a sikereihez, csak éppen addigra nem lesz fontos a pénz, vagy a hatalom, sokkal inkább az egyensúly, a boldogság, és persze… hehe… az ősminőség fenntartása.
– Arról beszéljen nekem, hogy a látottakat hogy képes átalakítani…
– Automatikusan másképp kezd tekinteni az emberekre. A korábbi vásárlóink reakciói alapján leírhatatlan élmény. Végre úgy látja majd a környezetét, ahogy kellene. 
– De mégis miképp történik ez?
– A világ valójában nem olyan, ahogy a közönséges emberek látják. Mások a színek, mások az interakciók… Az ingerek csorbítják el a valóságot. Ha huzamosabb időn át minimalizáljuk az ingeráramlást, a tudata lassan áthajlik az ősminőségbe, végül pedig kiteljesedik.
– És utána levehetem az Arcot?
– Nem. Ha meg akarja őrizni a kívánt állapotot, az Arcnak a fején kell maradnia. Ezért van rajta etetőnyílás, és légszűrő berendezés.
– Hát… ennél a pontnál még fenntartásaim vannak. Nagyon ijesztő, hogy a családom nem láthatja többé az arcomat. Hogy én sem láthatom többé…
– Az eddigi vásárlók azt mondták, pár nap után már nem is zavarja őket ez a tudat.
– Na és a szeretteiket?
– Van ennek jelentősége? Most Magáról van szó, nemde?
– Hát igen, de…
– Higgyen nekünk. Jobbat mondok: hinni fog nekünk. Ha egyszer felveszi, és megízleli a minőséget, soha többé nem akar megszabadulni az Arcától. Nincs ebben semmi hipnózis, vagy meggyőzés. Egyszerűen boldog lesz. Na, mit mond? Felpróbálja?
– Hát… igen.
– Gratulálok, uram! Gratulálok a döntéséhez, és a cégem nevében köszönöm, hogy mi lehetünk az Ön „álmainak megvalósítója”. Hehe