ALIEN

Ha létezik olyan kultusz, amiért kisiskolás korom óta őszintén rajongok, akkor az az Alien. Első találkozásunk a Petőfi Csarnokban megrendezett „Ufo kiállításon” történt, ahol többek között tiszteletét tette a második részből ismert Királynő is (úgy sejtem, Stan Winston munkáit láthattuk ott, mert nem csak filmbeli szörnyek voltak, de még a robotzsaru is ott állt egy platós kocsi tetején). Édesanyám meg is jegyezte:
– Nahát! Ez a ’nyolcadik utas.
Jött is a kérdés:
– Anya, az mi?
Innentől kezdve egész hazaúton a filmről kérdeztem, ő pedig – mivel keverte a dolgokat – zanzásítva elmesélte az első és a második film történetét, de mint egyetlen epizódot. Én nem értem be ennyivel.
Hamarosan kikölcsönözte a tékából, és családostul megnéztük. Tudom, nem való egy hét éves gyereknek efféle borzalom, de én nem féltem tőle (talán azért, mert fel sem fogtam). Ezt követte a többi rész is, a negyediket meg már moziban láthattuk.

Első találkozásom a Királynővel (Balról jobbra: Magdi és Andi növéreim,
Ági unokatestvérem és én. 
Úgy tudom, világhírű érdekesség a film magyar címe[1], holott szerintem még a nyolcvanas évek elején is lett volna itthon létjogosultsága egy Idegen című űr horrornak. Némely országban egyszerűen az Idegen: A Nyolcadik Utas[2] titulust kapta, mely talán még itthon is megállta volna a helyét, de ezek a keményfejű magyarok juszt is ragaszkodtak a „halál” szócskához. Vajon ki találhatta ki elsőként, hogy a címnek feltétlenül utalnia kell a Nostromo személyzetének létszámára?

Az alkotásban egy eredeti filmet köszönthetünk, melynek sztorija ugyanolyan sorsra jutott, mint szinte minden forgatókönyv, melynek nem az írója a producere és a rendezője.

A forgatókönyvíró, Dan O’Bannon kvázi saját ötletét valósította meg úgy, hogy a producerek szenvtelenül bele akartak kontárkodni a scriptbe. Az android, Ash karaktere például benne sem lett volna. O’Bannon számos alkalommal balhézott a producerekkel a történet módosítgatása miatt, mert azt gondolta, azért akarják egyre több részletében megváltoztatni azt, hogy végül is saját írói munkájukként kreditálhassák.
 

Az ötlet és a forgatókönyv:

Dan O’Bannon már készített korábban sci-fit Dark Star címen, azonban az inkább csak egy paródiamunka vagy vizsgafilm volt John Carpenterrel. Szeretett volna űr horrort írni, melyben néhány asztronauta szerepel csak, azonban nem volt tiszta még a koncepciója, és még az antagonista lényről sem volt elképzelése.
Az első skiccek rendkívül méltatlan képet adnak a terveiről. Saját elmondása szerint is inkább hasonlított valamilyen zöldségre, mintsem űrből érkezett szörnyetegre. Nyilvánvaló volt, hogy egy ilyen szerzettel nem fog maradandót alkotni. Így vette fel a kapcsolatot a svájci H.R. Gigerrel, aki művészetét és személyiségét tekintve elvont figura volt, azonban a víziója tökéletes alapanyag volt az alkotók számára.
A film eredetileg a Star Beast, azaz Csillagszörny címet viselte volna, de O’Bannonnak ez valahogy sosem felelt meg teljesen. Csak amikor újra olvasta a forgatókönyvet, akkor döbbent rá, mennyiszer használja benne az Alien kifejezést, ráadásul a szó használható főnévként, illetve melléknév formájába, és azelőtt még nem használta senki.[3] Amikor házalni kezdett vele, számos producer számára a következő rövid összefoglalóval summázták a reader-ek: „Cápa az űrben.”
O’Bannon elmondása szerint három film különösen hatott a munkájára[4](Star Wars; 2001: Űrodüsszeia; A texasi láncfűrészes mészárlás), ám elismerte, rengeteg egyéb darab is inspirálta, mint a Lény – egy másik világból (1951), melyből a professzionális személyzet vs. Idegen lény felállást kölcsönözte, vagy a Tiltott Bolygó (1956), amiben egy vészjelzés ellenére landol az űrhajó, de említhető még a Vámpírok bolygója (1956) óriás csontváz jelenete is. Az ötletgazda így nyilatkozott erről a kérdésről: „Nem loptam az Alient senkitől. Mindenkitől loptam!”

 


Az összes karakter „unisexnek” lett megírva, valamint mindegyikükre csak a vezetéknevükön utaltak.[5] Később gondolták ki azt is, hogy a főhős nő legyen.
Nem alátámasztott legenda, hogy a szereplők nevei jelentéssel bírnak: A teljesség igénye nélkül Ripley neve az angol Reply (válaszol) szóra utal, mely a film utolsó üzenetével nyeri el értelmét; Kane a bibliai Káint, azaz a bűnös testvérgyilkost hivatott szimbolizálni; Ash, mint hamu a karakter sorsára utal; stb.
 

A lény: 

A xenomorph-ot megformáló Bolaji Badejot egy kocsmában fedezték fel, aki akkor grafikusként dolgozott. A magassága és vékony végtagjai felhívták a casting director figyelmét, aki pont egy ilyen adottságú embert keresett a lény megformálására. Ezután elküldték tai-chi és pantomim órákra, hogy megtanulja lelassítani a mozdulatait, ugyanis már akkor tudták, hogy a lényt ez fogja jellemezni: kimért, lassú mozdulatok.
O’Bannont vállaltan a pókok inspirálták (noha a pókok jellemzően a gazdatestre, nem abba fektetik petéjüket), azonban sokáig nem tudta, a lény hogy jusson fel a hajóra. Egy éjszaka barátja és társszerzője, Ronald Shusett felverte álmából (minekután akkoriban a kanapéjukon élt), és azt mondta: „Dan, azt hiszem, van egy ötletem. Az idegen megdugja az egyiküket. Ráugrik az arcára és elülteti benne a magját.” Erre Dan azt reagált: „Istenem! Megvan! Megvan az egész film!”[6]
Nem titok, hogy H.R. Giger festette meg a szörnyet jóval a film előtt, s tulajdonképpen az egész dizájn neki köszönhető, azonban az elkészítését közvetlenül megelőzően is javasolt változtatásokat, mint például a szemek hiányát, ezzel sokkal inkább egy érzelmek nélküli bestiaként bemutatva az amúgy is ijesztő szörnyet.

Sokan kritizálták a humanoid formát, mivel valószínűtlennek tartották, hogy egy idegen életforma ennyire hasonlítson az emberhez. Az ötletgazda viszont így vélekedett: “Végül is a gazdatestre kell a leginkább hasonlítania, a gazdatest pedig ez esetben ember.”

A kinézete a korhoz képest rendkívül profi lett, ugyanis a hetvenes évekre nem volt jellemző az effajta alapos ábrázolás. Még a Star Warsban is rendkívül egyszerű volt az idegen fajok kivitelezése, és bár tudom, hogy azok kultikus lényekké váltak, de valljuk be, egy mai filmben nem igazán tudnánk tolerálni egy Chewbacca-megoldást (nem magára Chewie-ra gondolok, hanem a módszerre, ami jellemző volt akkoriban a sci-fikre)
A készítőknek szándékukban állt, hogy az idegen sose látszódjon teljesen. Egyrészt akkoriban volt egy elképzelésük, hogy változtatja a formáját és a méretét, másrészt azt akarták, hogy a néző úgymond behelyettesíthesse a képzeletével a nem ismert végtagokat, részeket, így a megjelenése inkább reflektálta a néző rémálmait.
A xenomorph a sokkoló hatás érdekében a premierig ismeretlen maradt, így még a regényt jegyző Alan Dean Foster (aki egyébként George Lucas szellemírója is volt) számára sem volt világos, a könyvében szereplő idegen lény hogy néz ki.[7] A pontatlan, sejtető leírásain érezhető is ez.

A forgatás:

Több producer is részt vett a projektben, ráadásul valamelyikük mindenképp a díszlet közelében tartózkodott a forgatások idején, megakadályozva a rendezőt, hogy két óránál hosszabb filmet forgasson.
A rendezői székre egyébként többen is esélyesek voltak. A Piszkos Tizenkettőt jegyző Robert Aldrichra esett volna a választás, azonban egy beszélgetés után jobbnak látta inkább nem élni a lehetőséggel. A beszélgetés során – amikor az arctámadó megvalósíthatóságáról kérdezték – Aldrich úgy nyilatkozott: „Majd teszünk némi belet a hapsi arcára. Nem mintha akárki emlékezne valami állatkára, amint elhagyja a mozi termet.”[8]

O’Bannon végig nagyon kritikus volt mindenfajta módosítással, és igen gyakran az elképzelései védelmére kelt (ez utóbbiak lettek végül a legikonikusabb elemek). Ridley Scott ennek ellenére szívesen látta őt a forgatásokon, egészen addig, amíg a forgatókönyvíró egy alkalommal dühbe gurult, és megsértette a rendezőt az egész stábja előtt. A producerek ezért többnyire figyelmen kívül hagyták őt, és miután a film sikeres lett, nem kreditálták méltó módon.
A színészekkel sem volt zökkenőmentes a helyzet. A Kane-t alakító John Hurt volt az eredeti választás, azonban egy korábban elvállalt dél-afrikai produkció miatt John Finch kapta meg a szerepet. Dél-Afrikába azonban nem engedték be, mert az illetékes szervek összekeverték a feketelistára tett John Heardel, aki erősen ellenezte az Apartheidet. Másrészt Finchnél komoly cukorbetegséget diagnosztizáltak, ezért kénytelen volt visszalépni.
A Parkert alakító Yaphet Kotto utasításba kapta a rendezőtől, hogy idegesítse Sigourney Weavert a karaktereik közti ellenségeskedés hitelessége végett. Kotto ugyanígy járt el a lényt megformáló Badejo esetében is, ám őt már önszántából sértegette.

A forgatás egyébként számos érdekességet szült. Az egyik jelenetnél, ahol a legénység néhány tagja megcsodálja a Space Jockey, avagy Mérnök csontvázát, Ridley Scott gyermekeit (valamint a cameraman fiát) öltöztették be űrruhába, hogy a díszlet nagyobbnak tűnjön. Emellett az arctámadót is nem mindennapi módon alkották meg: állatok beleit, illetve kagylókat használtak fel, hogy minél hitelesebb legyen.

Szexuális üzenet:

Számos elemző jutott arra a következtetésre, hogy a teremtménynek, és magának a filmnek is szexuális kontextusa van:
  • az arctámadó tulajdonképpen orálisan penetrálja a jövendőbeli gazdatestet;
  • a lényen is találhatóak fallikus szimbólumok, valamint a női nemre utaló formák;
  • a támadási stílusának is van némi szexuális vetülete.

Egy pszichológus arra a következtetésre jutott, hogy a filmben látható fejlődési folyamat mind a férfiaknak a nőkkel való azonosulástól való félelmét hivatott felébreszteni: orális penetráció; megtermékenyítés; a kényszerített, erőszakos szülés; stb. Dan O’Bannon megerősítette ezt a feltevést, valamint hozzátette: “A férfiakat akartam megcélozni, nem a nőket. Azt akartam, hogy a férfinézők keresztbe tegyék a lábukat a moziban.”

Kivágott jelenetek

A filmből természetesen vágtak ki jeleneteket, sőt, a forgatókönyvben is voltak olyan elemek, amelyeket jobbnak láttak inkább le sem forgatni. A legizgalmasabbak ezek közül: 
  • 1. kivágott: Amikor Lambert tartályokat hajigál a háta mögé, az egyik odagurul a pár méterre guggoló idegenhez, ami ennek hatására mereven a nő felé mereszti éles végű farkát, majd elindul felé rákjárásban.
    Megtekinthető ezen a linken: https://www.youtube.com/watch?v=eR5jYeIMBKk
  • 2. kivágott: Ripley menekülése közben véletlenül letéved a lény fészkébe, ahol megtalálja a még élő, begubózott Dallast és Brettet. O’Bannon úgy képzelte ezt, hogy Brett lassacskán egy idegen tojássá alakul, Dallas pedig közvetlenül előtte van fogva tartva, hogy a születendő arctámadónak legyen kit impregnálnia. Ripley a jelenet végén lángszórójával felgyújtja őket.
    Link: https://www.youtube.com/watch?v=8MCoefVgW9w
  • 3. Nem-leforgatott: Amikor a mentőkabinban Ripley bemenekül a szkafander szekrénybe, a lény odasétál hozzá, és miközben a kis ablakon keresztül nézi a nőt, elkezdi tapogatni és simogatni magát, ahogy felfedezi a hasonlóságokat.
  • 4. Nem-leforgatott: Nem hivatalos forrás szerint Ridley Scott ragaszkodott egy sajátos utolsó jelenethez, mely szerint az idegen letépi Ripley fejét, aztán a nő hangján teszi meg a naplóbejegyzést, de a producerek elvetették az ötletet, mert úgy hitték, a lénynek meg kell halnia a film végén.

Hagyaték:

O’Bannon szellemi termékére végül is egy egész franchise épült: akciófigurák, könyvek, képregények, PC játékok szinte megszámlálhatatlan készlete utal vissza a kultuszfilmre, nem beszélve további filmekről. Különböző kultrendezők munkái születtek a ’80-as, ’90-es években az Alien folytatásaként, azonban a kétezres évek elején kénytelenek voltunk megélni két pénzügyileg sikeres, azonban borzasztóan feledhető Aliens vs. Predator filmet, melyről még maga James Cameron is úgy nyilatkozott: „Alaposan elcseszték az egészet!”

Jelenleg a District 9-os Neill Blomkamp tervez folytatást Unknown Neill Blomkamp/Alien Project munkacímen[9], amely 2016-ra várható. Ki-ki könyvelje el magában, hogy ez jó hír e. Én egy kicsit aggódom, ha csak a rendező utóbbi két filmjét veszem, mert azokkal nem tudott akkorát ütni, mint a District 9-al.

A magam részéről hatalmasat köszönhetek az Aliennek: elindított azon az úton, ami évtizedekig formálta az alkotómunkám, hogy végül eljussak ide. Hasonló hangulatú novellákat írok, éppen azért, mert ilyenek kívánkoznak ki belőlem. Minden nem így lenne, ha akkor hét évesen nem zúgok bele a világba.
Szeretek megborzongani az effajta test horroron, a groteszk látványvilág, a magányos űr és a közvetlen, már-már szégyentelen tartalom pedig alapvető elemei a munkásságomnak, ahogy az Alien franchise-nak is.

Ha elvonatkoztatok az elfogultságomtól (ami nagyon nehéz), valóban egy rendkívüli filmet tapasztalok, bármikor újranézem. A teremtett világ rideg és magányos, ahogy a mottója is tartja: „Az űrben elvész a sikoly.” Kiszámíthatatlan minden esemény, a hangulat szinte utánozhatatlanul egyedi (néhány mai filmkészítő csak próbálkozik hasonló minőséggel), a lény pedig tapintható. A folytatásban természetesen CGI-szörnnyel fogunk találkozni, mert az olcsóbb, no meg ma már ki épít gyantából szörnyet, és hát ezért van az animációs részleg, mégis, nincs az a jól kidolgozott CGI-szörny, amiről én elhiszem, hogy „ott van!”

A xenomorph máig a legvalóságosabb celluloid-fenyegetés, amit valaha megéltem.

 
Források: