Higgins, Űrhajós

Az űrhajós landolt.
A zökkenéstől nekifeszült az öveknek, de a gép végül is megpihent a göcsörtös felszínen. Készenlétbe kapcsolta, majd kikászálódott a székből és a légzsilip felé vette az irányt.
Erős volt a gravitáció. Lépteit nehezen szedte. Ennek megörült. Erősek lesznek az utódok, ha majd benépesítik a bolygót – gondolta, miközben a nyitókar lefeszítésével küzködött. A panel félrehajtott plexifedelén a ruhájára varrt névcímke tükröződött: Higgins, űrhajós.

A zsilip kinyílt.
Sziklás lankák tárultak elé, melyeken kisebb liánfoltok voltak elszórtan. Füvet és fákat nem látott Lelépett a fedélzetről, aztán ment néhány métert.
A szkafanderén át tompa zümmögést hallott. Egyenlőre nem tudta, mi lehet az.
Felnézett a lila égboltra. A részleges napfogyatkozást épp felhő takarta. A műszereire pillantott. A konzol már megkezdte a napló rögzítését. Megnyomta a „scan” feliratú gombot.
A vizsgálat egy percet sem vett igénybe. Az eredmény ugyanaz volt, mint amire még otthon számítottak:

Lélegezhető levegő;
élhető környezeti viszonyok;
ritka flóra és fauna, de szaporítható.

Több se kellett. Egyébként sem fordult volna vissza. A közelben kellett lennie egy barlangnak, hiszen nem hiába navigálta ide a hajó. Ott kellett teljesítenie a küldetést.
A zsilip biztonsági időzára működésbe lépett, ennél fogva a két félhold alakú ajtó összecsukódott mögötte.
Higgins elindult.
Közben lecsatlakoztatta a szkafandert tartó rögzítő kapcsokat, és leemelte fejéről a súlyos üvegburkot. Mélyet lélegzett a hideg, furcsa ízű levegőből. A zümmögés még mindig hallható volt, de most élesebben. Rovaroknak gondolta.
Fogait hamarosan sikamlós réteg fedte. Látása is mintha romlott volna. Nem esett kétségbe. A kiképzésen elmondták, számítani lehet az ilyesmire.
Megkerült egy dombot. Végigsétált a mellette fekvő, végeláthatatlan medence peremén. A mélyén ugyanúgy sziklás buckák tolakodtak, akár a tojások.
Nyilvánvalóan nem azok voltak. Csak egyszerű természeti képződmények. A bolygó állatállományáról eleddig nem volt pontos ismerete. Az előzetes felmérés nem árulta el, veszélyes lények várják e. Az űrhajósok kénytelenek voltak vállalni ezt a kockázatot.
A legmagasabb domb felé igyekezett. Ott útnak indíthatta a drónt.
A kis fémgömb szelepei sűrített levegőt prüszköltek, ahogy kitapasztalta az itt uralkodó viszonyokat. Automatán működött. Egy szempillantás alatt elillant, és csak percekkel később tért vissza spirális röppályájú felfedezőútjáról. Az adatmennyiség, melyet összegyűjtött, azonnal továbbításra került Higgins műszerére. Egy földbe vájt járatot észlelt, mintegy három mérföldre. Elindult az irányába.
Lábai fájdalmasan zsibbadtak, amikor belépett a barlangba. Az erős gravitáció kifárasztotta az évek óta stázisban fekvő izomzatot, mely a befecskendezett metabol-injekciók ellenére is nehezen működött. A sziklaüreg nagy ívben kanyarodott, aztán durva mélyedésben végződött. Tökéletes! – gondolta. – Itt fogom teljesíteni a küldetést!

Időközben ráesteledett. Levette űrruháját, és a testére tapadó fekete szövettől is megszabadult. Lecsatolta félretolt felszereléséről a magzatszimbólummal ellátott ovális kapszulát. Megnyomta rajta a jelet, mire egyik végéből arasznyi tű pattant elő.
Higgins vett egy mély levegőt.
Beledöfte a köldökébe, aztán várta, hogy a folyamat végbemenjen. Kellemetlen érzés volt.
A kapszula búgni kezdett. Összeszorította a fogát és megpróbált kitartani.
Egyszer csak csipogást hallott, végül pedig hosszú, halk sípolás jelezte, hogy kihúzhatja a tűt.
Felsorakoztatta ellátmányát a gödör peremén: Első heti, második heti, harmadik heti táplálékát. Három becsomagolt rudacska állt egymás mellett, akár az őrök, akik hosszú álmát fogják figyelni.
Elfeküdt a göcsörtös kövön, összegömbölyödött és elaludt.
Mikor felébredt, már érezte a sejteket lötyögni a hasában. Amikor lágyan egymáshoz csapódtak, olyan volt, mintha gyomron vágták volna. Visszaaludt.
A következő alkalommal tudta, letelt az első hét. Az egyik rudacskáért nyúlt. Mellkasa alatt feszülést érzett. A bőr ott keményebbé vált. Már látszódott is valami. Kicsomagolta az élelmet és pár harapással elfogyasztotta. Még rágódott az utolsó falaton, amikor ismét elfogta az álom.
A második hét elteltével méretes pókhas éktelenkedett a törzsén. Oldalán a bőr repedezett volt. Tapintásra kemény testeket érzett benne, de nem tudta volna megszámolni. Nem érzett éhséget, ugyanakkor tisztában volt vele, ennie kell. Ismét magához vette táplálékát, aztán visszatette fejét a kőre… immáron utoljára.
Három hét után a költési folyamat ébresztette. Fájt neki, sőt, kínlódott tőle. Szinte nem is volt ráhatása. Azonnal felguggolt és hagyta, hogy a kéretlen fájdalom útjára terelje a tojásokat.
Hosszasan harcolt, mire az első kipottyant belőle. Közben a gödör peremébe kapaszkodott, mely hideg volt, bár nem annyira, mint saját elhűlt teste.
Jött a második is. Nyákosan koccant az előzőhöz, amikor leérkezett. Igyekezett minél közelebb tartani ágyékát a talajhoz, hogy kisebb legyen a sérülés kockázata.
Kitolt magából még négyet és óvatosan lefektette őket. Az utolsó be volt repedve. A rés peremén bőrszínű szövet burjánzott.
Érezte, hogy kiürült, mégis kaparást érzett. Odébb lépett, aztán nyomott még egy utolsót.
A placenta hangos koppanással érkezett a kőre. Lepillantott rá. Rákszerű, váladékban tocsogó lényt látott. Kampókban végződő lábaival előfurakodott a hártyás tokjából, aztán nyújtózott egyet. Körbejárta a tojásokat. Közben kásás hab szivárgott a redői közül.
Higgins, az űrhajós kikászálódott a gödörből. Ücsörgött pár órát, hogy magához térjen. A sokktól arra sem emlékezett, hogy hívják. Figyelte, amint a tojások őrzője feltöri a megrepedt darabot és mohón lakmározik a fejletlen magzatból.
Az ösztönök hangja elhalkult. A józan ítélőképessége ismét átvette a hatalmat teste fölött. Végül magára kapta ruháját, felszerelését, és visszaindult a hajóhoz.
A kitörő tűzvihar eltolta a vendégmarasztaló világtól.
Elvégezte küldetését. Várt rá a végtelen űr… az őshaza.
Maga mögött hagyta az emberiség jövendőbeli kolóniáját.